Kiss Ramóna miatt dobta barátnője Sennát

Bruno Senna nem volt független, amikor az idei Magyar Nagydíjon összemelegedett Kiss Ramónával. A Bors megtalálta gyönyörű, barna barátnőjét.Nagy port kavart Kiss Ramóna és Bruno Senna alakuló románca, és a Bors kiderítette, hogy nem csupán hazai körökben. A Lotus-Renault tesztpilótájának ugyanis még volt barátnője a magyar sorozatsztárral kialakult románca idején. Gaelle Grosjeannal a tavaly júliusi Magyar Nagydíjra együtt érkezett, és az elmúlt időszakban is számos hivatalos rendezvényen vettek részt, a helyi lapok pedig nemrégiben egy párként emlegették őket. Ez azonban egyáltalán nem látszott Sennán, amikor múlt vasárnap, a hivatalos Forma–1- partin, a Symbol klubban Ramónával összesimulva kapták lencsevégre. Bruno és Ramóna egy hónapja ismerkedett meg egy autóversenyen, ahol Ramóna állt rajthoz, a brazil szépfiú pedig a női futam sztárvendégeként érkezett. A vasárnapi parti résztvevői szerint pedig nyilvánvaló volt: közeli viszonyt ápolnak, hiszen egész este együtt táncoltak, poharazgattak és kéz a kézben sétálgattak a felkapott budai klubban. A Bors megtalálta Gaelle-t is, aki egyébként a szintén Forma–1-es versenyző Romain Grosjean húga. A huszonkét éves, svájci illetőségű, barna hajú szépség lapunktól értesült barátja budapesti románcáról. Nem kívánt nyilatkozni, tettei azonban többet mondtak ezer szónál is. Hét elején ugyanis Bruno még Gaelle ismerőse volt a Facebook közösségi portálon, ám megkeresésünk után nem sokkal törölte onnan. Vagyis úgy fest: Ramóna miatt szakítottak.
Svájci sorstársához hasonlóan Kiss Ramóna is a Borstól tudta meg, hogy nincs egyedül Bruno szívében. Néhány másodpercig döbbent csendben hallgatta munkatársunkat, majd felocsúdva annyit fűzött hozzá:
– Ebben a témában egyáltalán nem szeretnék nyilatkozni. Meg akartuk kérdezni Sennát is a szerelmi háromszögről, de menedzsere, Marcio Fonseca mindössze annyit tudatott:
– Bruno nem kíván a magánéletét érintő kérdésekben megszólalni.