Felkavarta a villalakók életét Dya beköltözése. A fiúk a nyálukat csorgatják, a lányok pedig féltékenyek az új lakóra, aki bomba testével korábban a legismertebb férfimagazin címlapján is szerepelt. VV5 Dyát úton-útfélen ostromolják a férfiak, de eddig mindig lerázta udvarlóit. A szinglik táborát erősítő lány a villában már nem biztos, hogy ennyire elutasító lesz.
– Dya sokat dolgozik a szépségéért. Évek óta modellkedéssel keresi a kenyerét, a műsorba pedig azért akart bejutni, hogy híres legyen, és több munkát kapjon ezáltal. Egy aktsorozat a pályája eddigi csúcsa, ahol egy másik lánnyal közösen pózolt. Bár mindenre nyitott lánynak ismerem, nem tudok róla, hogy csajokkal is összeszűrte volna a levet. Azért sem, mert évekig volt egy komoly kapcsolata, aminek a közelmúltban lett vége. Szerintem a Való Világ 5 is közrejátszott a szakításukban. Szingliként ment a villába, így odabent bármi megtörténhet, hiszen lesz bent pár izmos fiú, aki az ő zsánere. Kint sokan próbálják felszedni, de ő általában finoman közli az udvarlókkal, hogy érdeklődésük egyoldalú. Lesz bent néhány lány, akivel rivalizálni fog. Nőként szerintem Seherezádé lehet nagy ellenfele – magyarázta Miklós Viktória, a plázacica legjobb barátnője. Nem csoda, hogy a VV5 negyedik szilikonmellű lányának nem örültek a már bent lévő csajok: Dya testét már a legnevesebb férfimagazinban is megcsodálhatta a fél ország. A plázacica múltjában szép számmal készültek aktképek. Pályája elején a Frizbi hosztesze volt, majd a CKM Bikini Teamjének tagjaként tűnt fel. Ezután jelentkezett a Playmate of the Year versenyre, címlapra azonban nem ekkor, hanem egy másik pályázat nyerteseként került. A nyuszis lap a legszebb barátnőknek hirdetett versenyt, amit Dya és Kari Kata meg is nyert.
– Tizennégy évesen kezdtem el modellkedni. Akkor még nem volt álmom a Playboy-címlap. Tizennyolc éves korom után kezdett el érdekelni ez a világ – nyilatkozta az aktsorozat készítése után a playboy.hu-nak.