Ismét az Erotika Expón dolgozik a ValóVilág 4 fekete démona. Gigi tizenhétévesen ugyanezen a rendezvényen művaginát árult, ám most elegánsabb szerepkörben fog tetszelegni. Rácz Ildikó Gigi már igen fiatalon belekóstolt a szexipar különleges világába, hiszen négy évvel ezelőtt is hoszteszkedett az Erotika Kiállításon. Akkor az volt a feladata, hogy szopnék. hu feliratú felsőben egy honlapot reklámozzon és művaginát áruljon. A táncoslányról a villában tartózkodása alatt az is kiderült, hogy több erotikus tartalmú videóban és képen is szerepelt: a leszbikus, fojtogatós, szurkálós fétisszex többeknél kiverte a biztosítékot. Az idei kiállításon viszont már sokkal elegánsabb munkát osztottak rá a szervezők. A fekete szépség ezúttal műsorvezetőként bizonyítja rátermettségét. A rendezvény tegnapi sajtótájékoztatóján jelen volt Gigi és műsorvezető társa, Olivér, valamint az interjúkat készítő VV Éva és a kiállítás háziasszonya, Lévai Adrienn is. Az egykori playmate gondoskodott a botrányról is. Az újságírók előtt háborodott fel azon, hogy miért Gigi és miért nem Éva lesz a műsorvezető. Béci kishúga szerint ez az egész csak műbalhé volt. Egy hónappal ezelőtt le volt egyeztetve, hogy kire milyen szerep vár. Elég furcsa volt ez a közjáték. Szerintem Adri és Éva csak címlapon szeretne lenni. Éppen ezért nem mentem bele a botrányba. Lehet, hogy Éva irigykedik, de ezt a hisztit értelmetlennek tartom. Felesleges a régi dolgokat előrángatni, hiszen fiatal voltam, csináltam ezt-azt, most viszont műsorvezetőként teljesen más pozíciót töltök be, mint akkor – mondta lapunk munkatársának Gigi, aki azt is elárulta, hogy egy ilyen rendezvénytől nem megjön, hanem elmegy a kedve a szextől. Amikor korábban kint dolgoztam az expón, olyan érzésem támadt, hogy az ember megundorodik a szextől, hiszen besokall a látványtól. Ezért most sem fogom megnézi a showkat. Miután felkonferálom, visszamegyek a színpad mögé – mondta Gigi.
Celebek +18 - Üzenőshow lett az X-Faktorból
Profilt váltott az RTL Klub műsora: tehetségkutatás helyett nagyobb hangsúlyt kapnak a sajtónak szánt üzenetek, amik nemcsak fárasztóak ekkora adagolásban, de az átlag néző nem is érti, miről van szó. Szombaton ismét téma volt Ördög Nóra kinézete, reagáltak a comment:com-nak, a Bors lesifotói miatt hülyét csináltak saját énekeseikből, és téma volt Alekosz átpártolása is a TV2-höz. Mindez egy adás alatt.
Egyre meghökkentőbb közjátékokkal rukkol elő az X-Faktor stábja a szombat esti élő adások alatt, egyetlen alkalmat se elmulasztva, hogy ne reagáljanak a sajtó híreire, kritikájára és megállapításaira, legyen szó akár Ördög Nóra megjelenéséről vagy az énekesek magánéleti pletykáiról.
A műsorvezető először csak szóban reflektált arra, amikor frizurája és ruhája miatt moncsicsifejű Nagymadárhoz hasonlítottuk, később pedig sapkát húzott a fejére. A szerkesztők sem maradtak tétlenek, amikor a comment:com és olvasói a harmadik döntő kapcsán magyarázatokat kerestek a Muri Enikő előadása alatt látszólag semmiből előkerülő táncosnő esetére: a következő adásban a blognak két poénosnak szánt képvágással is üzent a csatorna. Innentől kezdve pedig úgy tűnik, profilt váltott az X-Faktor, a szombat esti adásban ugyanis nagyobb hangsúlyt kapott az üzengetés, mint a tehetségkutatás. Ördög Nóra a beköszönés után egyből a szőrmekucsmájára terelte a szót - mintha tényleg azért viselte volna azt korábban, hogy elterelje a figyelmet a frizurájáról -, majd azon sopánkodott, hogy most meg az állatvédők szálltak rá. Ezek után azt hihetnénk, az önalázással beérte a műsor, de nem, hiszen még celebgyáruk újszülöttjeit is bevonták a játékba.
„Nagyon menő dolog történt az X-Faktorosok életében is. Felbukkantak a paparazzok” – reagált Ördög Nóra most a Bors pár nappal ezelőtti képeire, amiket egy buli alkalmával Kováts Veráról és Baricz Gergőről lőtt el a lap fotósa. „A szombat esti stáb bulik alatt is lesben állnak és fotóznak, de nem szeretnénk, ha szegény paparazzók megfáznának, ezért mi már most megelőlegezzük a ma esti fotókat, megmutatjuk a jövő heti címlapokat” – konferálta fel a műsorvezető azokat a beállított képeket, amiken az énekesek többek között alkohol társaságában pózolnak. A Sötét lovag se küzdött ennyit
Itt már annyira abszurddá vált az egész, mint a Sötét lovag esete a Gyalog galoppban: Artúr király is csak pislogni tudott, hogy lehet valaki ennyire hülye, hogy kezek és lábak nélkül is pattog a győzelemért. Az RTL Klub pedig még tovább pattogott: Lil C előadása után egy olyan pár sétált be a színpadra, akiknek nemi szerveiket pixelezett hatású anyaggal takarták el. „Hát igen, a televíziózás világa továbbra is varázslatos, egyedül a mi kollégáink képesek arra, hogy élőben kikockázzák az intim testrészeket” – utalt vissza Ördög Nóra ismét a comment:com olvasóinak elméletére, miszerint az élő showműsorba olykor előre felvett anyagot is bevágnak a szerkesztők.
Ennél a pontnál már Artúr király is inkább a saját kardjába dőlt volna, persze mindehhez ismernie kellene az előzményeket. Az RTL Klub a maga kétmilliós nézettségével viszont egy - az X-Faktor nézettségéhez mérten - jóval alacsonyabb olvasottságú bloggal játszadozik, miközben a comment:com-on zajló események ismerete nélkül a maradék több százezer néző szombat este semmit nem értett ebből a közjátékból. Alekosz vs Malekosz. Azért az átlag család sem maradt ki a jóból, minden bizonnyal nekik szólt ez a csodálatos szójáték, amit meg a TV2-nek üzent a csatorna: „A héten egy embert már elveszítettünk, hozzánk is begyűrűzött a görög válság, a trójai falovunk már a túloldalon van, de sebaj, mert az X-Faktorban itt van nekünk Malekosz."

Celebek +18 - Alekosz lerohanta a TV2-t
A tegnapi nap bombahíre: Alekosz átszerződött a TV2-höz, felrúgva az RTL-hez kötődő kizárólagos szeződését és beköltözött az ÖsszeEsküvők játékosai közé.
Azért valahol nagyon furcsa, de mégis milyen jellemző, hogy egy producer a saját anyagi érdekeit szem előtt tartva képes véghezvinni akaratát és gazdacsatornáját is magával rántja egy megalázóan méltatlan helyzetbe. Üzletileg valóban frappáns döntés Alekosz beemelése, de egyébként legalábbis annyira volt elegáns a konkurenciától lopni, mint repetát kérni análszexből az életfogytosok között.
Nem titok, hogy Hajdú Péter saját pénzét is beletette a műsorba és most, hogy az már a tévémacitól is vereséget szenvedett, muszáj volt valamit tenni. A jelentős anyagi befektetést, megközelítőleg 120 millió forintot biztosan nem Hajdú Péter állja egyedül. Ez annak fényében különösen érdekes, hogy kb. 90 embert bocsátottak el a TV2-től anyagi nehézségekre hivatkozva. Igen, 120 millió forint. Ennyibe kerülhetett az RTL arcának átcsábítása, ha figyelembe vesszük azt a hatalmas összeget, amit a szerződésszegésért bevasalnak rajta. Ezt természetesen nem a görög állja majd, hanem az ötletes producer. Nagy valószínűséggel Alekosznak mindet vissza kell majd fizetnie, amit a Való Világ 4 győzelme kapcsán kapott, ehhez jön még a kártérítési összeg és persze ő sem ingyen teszi tiszteletét a budaörsi házban. Természetesen a győzelemre itt esélye sincs: szerepe mindössze annyi, hogy a kétségbeesett készítőket megóvja a teljes anyagi romlástól. További probléma, hogy Alek könyve a napokban került a boltokba. Mint ilyenkor szokás, dedikálást, és olvasótalálkozót is leszervezett a kiadó. Erre azonban már az alkotó nem fog tudni elmenni, mert az ÖsszeEsküvők szabályzata szerint nem hagyhatja el a Rezidenciát. Ez esetben is per várható.
Alekosz gerincéről ne beszéljünk, mert ő, mint ALEKOSZ, már nem engedheti meg magának a visszasüllyedést az ismeretlenség homályba. Egyébként sem biztos, hogy a győzelem utáni megnyilvánulásait figyelembe véve egyáltalán tisztában van vele, miért is hívták meg a játékba.
A párkereső műsor szereplői meglehetős megdöbbenéssel fogadták Alekoszt és Váját a házban. Kerek szemek, értetlen tekintetek. Volt olyan földtől elrugaszkodott istenadta, aki azt sem tudta, mi fán terem a nemzet kubai macsója, akarjuk mondani görög szívtiprója.
A bemutatkozás és a kölcsönös üdvözlés után Alek máris felvette a szokásos formáját. Fejét jobbra balra ingatva elkezdte nyomni a jól ismert marhaságait. A ledöbbent társaság tátott szájjal figyelt. Ami a ValóVilágban még viccesnek és különösnek hatott, az itt most szinte szánalmas és izzadságszagú volt. Nem Alekosz hibája ez, hiszen ő csak magát adta. Ebből a környezetből azonban annyira kilógott, mint csupasz segg a repedt gatyából. A kényszeredett lakók persze igyekeztek kulturáltan hallgatni a „vendéget”. Na igen, mert ekkor még nem tudták, azt amit Majka néhány perccel később sugárzó arccal bejelentett nekik: Alekosz és a jó kedves édesanyja mostantól teljes rangú játékos lesz és ha talál magának olyan madarat, aki megint összeáll vele, akkor akár a főnyereményre is jogosult lesz. A kényszeredett mosolyok fagyott vicsorgássá dermedtek. Ha a gondolatokat közvetíteni lehetne, akkor biztosan ki kellene tenni a 18-as karikát.
„Hetek óta rohadunk bent, most meg bejön ez a majom és lenyúlja a nőinket?” – olvasható az arcokról.
A görög tökéletesen hozza a karakterét: már az odavezető úton elmeséli a saját édesanyjának, hogy mennyire bejön neki az egyik ráncos anyós és, hogy tulajdonképpen erős vonzódást is érez iránta, olyan nőnek látja Kati mamát, aki szeret sokáig benne lenni a szexben: elvárja partnerétől, hogy együttléteik hosszan elnyújtottak legyenek, és aki az 5-10 perces meneteket egyáltalán nem preferálja. Alekosznak volt már dolga Kati mamához hasonló korú nővel, ezzel a szintén beköltöző édesanyja, Vája is tisztában van. Ennek ellenére az asszony fia szavait hallván először szóhoz sem jutott az őket szállító limuzinban, de később áldását adta Alekosz és Kati esetleges viszonyára.
Kicsivel később már szinte nosztalgikus érzése van az embernek, amikor a fáradhatatlan Alekosz már azt ecseteli milyen élvezetes lenne az orosz Másával kebelszexelni, a többiek elképedve hallgatják. Ha emlékszünk, a feleségkereső műsorban is volt egy Olga nevezetű versenyző. Úgy látszik, a görög vonzódik a szláv típusokhoz.

VV Olivér, Alekosz egykori barátja minden visszafogottság nélkül mondja el a véleményét a csatorna váltásról:
Megdöbbentem és először azt hittem, valami viccről van szó, amikor meghallottam, mit is tett Alekosz! Ez nálam kiverte a biztosítékot, hiszen egy éve egy senki volt, akiből az RTL Klub csinált valakit. Mondjuk ki: oda sz*rt, ahonnan enni kapott! Ilyen mértékű hálátlanságról még sohasem hallottam a médiában. Egy szóval tudnám csak jellemezni: Áruló!
A továbbiakban érdeklődve várjuk a folytatást. Nem feltétlenül azért, hogy megmentsük a süllyedő hajót, de furdal bennünket a kíváncsiság van–e élet a halál után?
Megdöbbentem és először azt hittem, valami viccről van szó, amikor meghallottam, mit is tett Alekosz! Ez nálam kiverte a biztosítékot, hiszen egy éve egy senki volt, akiből az RTL Klub csinált valakit. Mondjuk ki: oda sz*rt, ahonnan enni kapott! Ilyen mértékű hálátlanságról még sohasem hallottam a médiában. Egy szóval tudnám csak jellemezni: Áruló!
Celebek +18 - Szex a Villában! Cristofel meghúzta Veronikát!
Cristofel már jó ideje próbálta maga alá gyűrni Veronikát, a lány hétfő este végre beadta a derekát... illetve más testrés(z)ét. Már napok óta üvöltve követte Alekosz exét "a kubai csődör", bizonygatván, hogy ő bizony szerelmes a csinos, 20 éves lányba. Nos, most végre beteljesedett szerelmük (?), a szeretkező párt még az sem zavarta, hogy körülöttük alszanak társaik. Igaz, arra azért figyeltek, hogy a takarót magukra húzzák, mégsem sikerült teljesen láthatatlanná válniuk.
Celebek +18 - Hajnalig szexelt Niko és Ricsi
Szenvedélyes, kendőzetlen szex, megcsalás, kiborulás és dráma az ÖsszeEsküvőkben!
Úgy tűnik, igaza lett a fiatal lány édesanyjának, Mariannak, aki szerint lánya nemsokára megmutatja, mire is képes. És valóban, Niko nem szomorkodott sokáig, az ÖsszeEsküvők bevállalós menyasszonyjelöltje, az első adandó alkalommal megszerezte magának a múlt héten kinézett pasit. A lány, miután lehetőséget kapott egy randira, Ricsit választotta, akivel végül hétfő este végigszexelték a TV2 valóságshow-jának fiúlakosztályát. Ráadásul ez nem maradt a kettejük és természetesen a nézők titka, a lányok és így maga Mónika is, bepillantást kaphatott abba, mi folyik a lenti házban. A nappali kivetítőjén egy percre belenézhettek, mi történik Niko és Ricsi között, akik az élő kapcsolásnál épp vadul csókolóztak. A páros éjszakája annyira nyíltra sikerült, hogy a TV2 nem adja le adásba a kemény szexjeleneteket.
- A nézők mindent láthatnak a képernyőn, amit a törvény az adás idejében megenged. Annak, hogy a teljes jelenetet leadjuk, jogi és erkölcsi akadályai is vannak. A kiváltott indulatokat láthatják majd az ÖsszeEsküvők következő adásaiban - árulta el a műsor főszerkesztője, Vörös Tamás.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)