Affterparty Hajdúval - ami a csövön kifér

Pálinkával engedte ki a gőzt Hajdú Péter (36). A TV2 A Szépségkirálynő című show-jának producere a műsor utáni zártkörű partin jó párszor a pohár fenekére nézett kollégáival és barátaival, s ennek az lett a következménye, hogy gyakorlatilag perceken belül berúgott.
Neki ugyanis szinte már az első korty alkohol megárt, hiszen nagyon ritkán szokott inni, a műsorvezető-producer ugyanis nem bírja a piát. Most azonban szemmel láthatólag nagyon jól érezte magát, a poháremelgetést önfeledt bulizás követte: Hajdú erotikus táncot lejtett feleségével, Katával, miközben vadul csókolgatta.
Szíves örömest ölelgette barátait is, fotósunknak még azt is megmutatta, hogy ő bizony egy lábbal is áll a talpán, nevetését pedig a szórakozóhely minden egyes szegletében hallani lehetett.
Noha Hajdút nemigen lehetett eddig így látni - szinte csak felesége ismeri ezt a bulizós oldalát -, ennek ellenére a vendégsereg kicsit sem volt meglepve a látványtól, minden okuk megvolt a bulizásra.
Hajdút másnap délután fél kettőkor tudtuk utolérni, de először csak Sarka Katával tudtunk beszélni, ő ébresztette a férjét.
- Ünnepelni mentünk arra a szórakozóhelyre, és azt is tettük! - mondta másnap Hajdú.
- Azért volt zártkörű a buli, hogy azokkal az emberekkel engedjük ki a gőzt, akikkel hosszú hónapokig keményen, megfeszített tempóban dolgoztunk.
Óriási buli volt! - tette hozzá a producer, aki elégedett a csapatával és a lányokkal. - Volt okunk az ünneplésre. Egyrészt vége lett a műsornak, másrészt pedig azért, mert felülmúltuk magunkat.