Szexbotrány: megbosszulja magát a „dubajozás"?

Rezeg a léc: tanúként hallgatja ki a magyar sztárvilág ismert modelljeit és szépségeit a Nemzeti Nyomozó Iroda.
Mint arról korábban beszámoltunk, kerítőket vett őrizetbe a Nemzeti Nyomozó Iroda június 23-án. Három embert - K. Zoltánt, P. Szilviát és Sz. Vivient - azzal gyanúsítanak, hogy 2009 óta arab és európai országokba közvetítettek ki lányokat, hogy ott a megrendelőknek szexuális szolgáltatásokat nyújtsanak.
A gyanú szerint a szervezők magas fizetést és férfimagazinok címlapfotózását ígérték a munkáért. A 18-25 év közötti lányok - köztük modellek, hazai celebek és szépségversenyek résztvevői - napi ezer dollár körüli összeget kaptak, ebből a szervezők 20 százalék jutalékot kértek. A hálózat most elfogott tagjai válogatták a lányokat, intézték az utazásokat és a vízumokat. A megrendelők e-mailben küldött prospektusokból válogathattak a lányok közül.
A Miss World licencét tulajdonló Magyarország Szépe Kft. ügyvezetője, Dávid Júlia a Velvetnek elmondta: számukra addig fontos, hogy a versenyzőik tiszta életet gyakoroljanak, amíg köti őket a szerződés, hogy azután mit csinálnak, ahhoz nekik már nincs közük. A Főiskolák szépe versenyt szervező Budnight ECC Kft. ügyvezetője, Benda Attila hangsúlyozta, mindig ellenőrzik a lányok előéletét, a verseny ideje alatt pedig kiemelten óvják őket a kerítőktől, amik akár modellügynökségek is lehetnek.
A Dubajba csábított lányok pontos névsorát nem lehet tudni, egyedül „VV" Molnár Anikó vallotta be korábban, hogy egyszer ő is kipróbálta, milyen egy arab herceg társaságában eltölteni egy hetet. Könyvében ugyanakkor azt állította, senkivel nem kellett lefeküdnie, a feladata csupán annyi volt, hogy meztelenül úszkáljon a medencében – és mindezt egymillióért.
Molnár Anikó