Pornós lett Alekosz escortos Brigittája

Pornózik is Alekosz volt kamuarajelöltje, Brigitta
Eddig csak luxusprosti volt, most már pornózik is Alekosz volt kamuarajelöltje, Brigitta. A Való Világ 4 győztese felvillanyozódott a hírtől, és emailben elkérte az interneten található képkockákat, amik két filmből származnak: egy leszbiből és egy heteróból.
Alekosz társkereső műsoráig csupán escortozásból tartotta el magát a Brigitta nevű volt kamuarajelölt, kiesése után viszont a pornóiparban kamatoztatta ismeretségét - írta kedden a Blikk. A 23 éves egykori luxusprosti Sunny Diamond néven űzi az ipart, az interneten már két filmjének képkockái is fellelhetők. Az egyik egy hetero, a másik egy leszbikus műfajú alkotás.

Már a villában is beleborzongott az érintésbe

A hírrel kapcsolatban Alekoszt telefonon értük el, aki felvillanyozva fogadta az információkat, és emailben kérte a képeket a Velvettől: "Vannak olyan emberek, akik vagy megélhetés miatt, vagy azért mert tehetségesnek érzik magukat, vagy ki tudja, mi miatt, ezt választják" - mondta a ValóVilág 4 győztese. "Én megértem őket. Erre van, volt, lesz is igény."

Alekosz szerint egyébként Brigittának hihetetlen kisugárzása volt a villában: "Amikor átölelt, éreztem, hogy remeg, bizsereg, beleborzong az érintésbe. Persze, köztünk olyan valami volt, amit szerintem ő még nem tapasztalt meg. Ő hozzá volt szokva ahhoz, hogy használják, kihasználják. Közöttünk azért több is volt, és ez neki új volt."
A volt villalakó hozzátette, a Szerelem a legfölsőbb szinteken című párkereső show alatt nagyon meglepődött, hogy annyi szemunkás akarta megszerezni. "Szinte nem is volt közöttük olyan, aki nem szexmunkás. Gratuláltam is Olivérnek". Mindemellett nem tartja kizártnak azt, hogy egy kurvát érdekelje. "Miért ne? A legnagyobb szerelmek abból származnak. Csak azt nem tudtam, miért van ott: maga miatt vagy értem. Brigi esetében tiszta sor volt, mert ő elmondta, mivel foglalkozik. A többiek nem mondták el, nekem ez volt a problémám ezzel a dologgal." Brigitta a Blikknek nem nyilatkozott, a Velvetnek pedig nem vette fel a telefont.